Azt az elején szeretném leszögezni, hogy tetszett a Jodhaa Akbar. A 3,5 óra meglepően könnyen repült el, az utolsó 20 percet leszámítva nem vágyakoztam a stáblista megjelenésére. Ugyanakkor nem tudom nem észrevenni a hiányosságait. Ezek a hiányosságok sajnos túlmutatnak magán a filmen - nyilvánvalóvá válik, hogy Bollywood képtelen felnőni a XXI. századhoz. Szembe kell nézni azzal, hogy ha India egyik vezető rendezője csak ennyire képes, amikor tulajdonképpen szabadkezet kap, akkor nagy a baj. A szerelmes császár története szép és megkapó mese, könnyedén magával ragad, lenyűgöző a képi világ. Azonban Gowariker-re nézve szégyen, hogy veterán rendező létére nem képes hibátlan forgatókönyvet szerezni. Hogy nem tud megkomponálni egy csatajelenetet, egy párbajt, vagy egy orrgyilkos támadását. 
Nem az a baj, ha ez nem megy - de akkor ne csinálja! A baj az, hogy mégis belefog, holott ebben nincs rutinja. Jót tenne neki, ha leülne szépen és figyelmesen végignézné a Egri csillagok filmváltozatát. Azért éppen ezt, mert ha összekapja magát, belátható időn belül képes lesz elérni azt a színvonalat. Kár, hogy azóta eltelt negyven év... (Zhang Yimou nevét pedig meg sem merném említeni neki.) 

Ennyire tehetségtelen lenne az egyik legnevesebb indiai rendező? Csak véletlen lett volna az Oscar-jelölés a Lagaan kapcsán? Nincs a környezetében senki, aki venné a bátorságot, és azt mondaná: "Mester, ez nem lesz jó így"? A harc- és csatajelenteket nem kellett volna kihagynia - elég lett volna néhány jóindulatú vágás és tisztességes kamera-beállítás. Ennyit sem lát meg magától? A jelenetek szépek lettek volna - a hatvanas években, belföldi használatra. De amikor ma Bollywood bevételeinek 90%-a külföldről érkezik, akkor ez több mint kínos. Szégyen az egész indiai filmgyártásra nézve. A délutáni műsorsávban futó gagyi tévésorozatok is többet tudnak felmutatni. Jobban tette volna, ha kihagyja a harcot, és helyettük leforgat még két grandiózus táncbetétet a császári palotában. 
Mert mindazt az összhatást, amit három órában elér, azt a maradék félórányi bohóckodással a középszer alá süllyeszti.

 

 

 

 

 

Ezer szerencse, hogy a film Akbar császár és Jodhaa hercegnő házasságának kezdeti időszakára fókuszál a háborúskodás helyett.
1555-öt írunk, Angliában I. Mária és I. Erzsébet épp egymás idegeire megy, India javában független, majd' ötven év telik még el, mielőtt megalakulna a Brit Kelet-indiai Társaság, amely két évszázaddal később levezényli a gyarmatosítást. Az angoloknak tehát még nyoma sincs, de ez nem azt jelenti, hogy béke lenne - a Hindusztáni-félsziget északi felét a muszlim mogulok uralják, délen pedig számos kisebb-nagyobb, a mogulokkal és egymással is hadban álló királyság virágzik. A mogul birodalom élére apja halála után a gyermek Akbar kerül, aki felnőtt korában egymás után hódítja meg szomszédjait. Választás elé állítja őket: vagy önként behódolnak és hűbéresei lesznek, vagy erővel veszi el tőlük trónjukat. Van, aki megadja magát és van, aki ellenáll - Akbar napjai így szüntelen háborúskodással telnek. 
Győzedelmes csatái ellenére nagy terhet jelentenek birodalmának a folyamatos hadjáratok, így kapóra jön, amikor a Radzsasztánt lakó harcias rádzsputok ura, a jaipuri uralkodó szokatlan ajánlattal áll elő. Lévén büszke (és szorongatott helyzetben lévő) ember, se behódolni nem akarna, de háborúzni sem kívánna, ezért szövetségét ajánlja fel a császárnak, és ezt megpecsételendő, egyúttal leánya, Jodhaa hercegnő kezét.

 

Song Promo: In Lamho

 

Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!

 

 

 

 

 

 

 

Ravaszul mérte fel a jaipuri uralkodó, hogy a császár szívesen kihagyná a harcias rádzsputok elleni hadjáratot. A kopár hegyekkel szabdalt tartomány mindig is a védőknek kedvezett, több hódító seregnek beletört már a foga és lándzsája a Radzsasztán elleni háborúkba. Akbarnak azonban nagy árat kellene fizetnie a megspórolt hadjáratért - hithű muszlim lévén, a muszlim mogul birodalom uraként császárnője egy hindu nő legyen? Aki nem elég, hogy hindu, de hitét és szokásait meg kívánja tartani. Képzelhető főpapjainak döbbenete, akik a Próféta megcsúfolásának tartják, hogy hindu császárnő ül a nyakukra, és várható, hogy ez a házasság az alattvalók körében is elutasításra talál. No de kit érdekel az egyszerű alattvalók rosszallása, amikor ez a lépés a már lesben álló potenciális trónkövetelőknek is tökéletes ürügyet szolgáltat. 
Alaposan végig kell tehát gondolnia a császárnak ezt a házasságot - aki Gowariker szerint hümmög egyet, alszik rá egyet, és feleségül veszi Jodhaa hercegnőt. Bántóan hiányoznak a kétségei, a mozgatórugói és a gondolatai. (Az kevés, hogy egyszer elmegy imádkozni)

 

 

 

 

 

 

Történészek kisebb seregét toborozta össze a rendező, hogy minél hitelesebben jelenhessen meg a vásznon a mogulok fénykora. Csak a díszletekre figyeltek, a történelmi tényekre nem. Radzsasztán lakói, a rádzsputok ugyanis felháborodtak, mert Jodhaat nem Akbar, hanem Akbar fia vette feleségül. A császár felesége valóban a jaipuri uralkodó leánya volt, de annyi biztos, hogy az ő neve nem Jodhaa volt. A "megsértett" tartományban utcai tüntetésekre került sor, megfenyegették a mozitulajdonosokat, hogy ne merjék műsorra tűzni a filmet, saját vérükkel tiltakoztak a bemutató ellen. A jaipuri uralkodócsalád feje először még mosolyogva fotóztatta magát a soundtrack megjelenésekor, aztán természetesen két héttel a premier előtt a család volt a leghangosabb. A film másfél évig készült, folyamatosan a köztudatban volt, lett volna idejük bőven lépni. Hogy éppen a bemutató előtt közvetlenül aktivizálták magukat, az arra enged következtetni, hogy a bírósággal fenyegetőző kékvérű família a nagy médiafigyelmet kihasználva nyomást akart gyakorolni a készítőkre, hogy tisztes summával kárpótolják őket sérelmeikért. Valószínűleg egy árva rúpiát sem kaptak, mert annyit végül elértek, hogy a tartomány 30 mozijában nem került vetítésre a Jodhaa Akbar.

A rendező saját bevallása szerint 70%-ban saját fantáziájára, 30%-ban történelmi tényekre támaszkodott. Nagyvonalúan átsiklott azonban azon tény felett, hogy a filmben hindu felesége iránt tiszta és őszinte szerelemre lobbanó uralkodó sorban gyűjtötte a feleségeket, a behódoló királyságokkal való szövetségkötéseket rendre újabb házasságokkal pecsételte meg.

 

 

 

 

 

De legyen elég ennyi a kíméletlen kritikából. Ugyan még sokáig lehetne sorolni a hiányosságokat, de akkor végül az a téves kép alakulna ki az olvasóban, hogy nem érdemes időt szánnia a Jodhaa Akbar megtekintésére. Ha már megszoktuk a bollywoodi filmek gyermekbetegségeit, akkor kíváncsiságunkban ne a játékidő hossza legyen az, ami netán eltántorít. A közepén úgyis ott a szünet, megtekinthető két részletben, ne riasszon el senkit a csak kimondva soknak tűnő 3,5 óra. Mert a fejedelmi páros, a császári szerepre született Hrithik és a lélegzetelállítóan szép Aishwarya románca megnyerte a nézők szívét világszerte. A szakértő szemek ugyan súlyos hibákra lelhetnek, de a mozibajáró tömegeket ez egyáltalán nem zavarta. A legnagyobb élő indiai zeneszerző, A.R. Rahman felülmúlta önmagát, grandiózus történelmi eposzhoz illő időtlen, tökéletes filmzenével ajándékozza meg a közönséget. A látvány és a képi világ bőven kárpótol mindenért, mintha csak lefújták volna a port egy régi képeskönyvről, teljes pompájában megelevenedik a nagymogul uralkodók élete. 

 

 

 

 

 

(A nyugati és a hazai történelemoktatás alig szentel figyelmet Ázsiának és azon belül is Indiának. Az ország legnagyobb nevezetességei kapcsán találunk kapcsolódási pontot a mogulokhoz, hiszen ott az Agrai erőd, ahol Akbar élt, és ott a Tádzs Mahal, amit Akbar unokája emeltetett. A császár, akinek az Akbar csak ragadványneve - melynek jelentése: "A nagy" - saját magának csak egy szerény síremléket rendelt.)

Személy szerint több látványos, nagyszabású zenés betétet vártam, bár csak az “Azeem O Shan, Shahenshah” betétdal több mint ezer, népviseletbe öltözött táncos és statiszta közreműködésével készült.
India legnagyobb aranyműves cége készítette a filmben látható fejedelmi ékszereket, melyek megtekinthetőek és elegendő rúpia ellenében meg is vásárolhatóak a gyártó Tanishq honlapján.

Hrithik Roshan egy jelenetben betör egy vad elefántot palotájában. A siker érdekében azokon a napokon, amikor a színész nem forgatott, leutazott Karjat városába, az elefánthoz. Mivel a jószágnak el kellett őt fogadnia, ezért minél több időt vele kellett töltenie. Hrithik addig tömte bele a banánt, míg a nőstényelefánt megszokta a jelenlétét, felismerte a hangját és a khm... szagát (szóval a testének kipárolgását).

 

 

 

 

 

 

Külön meglepetés volt, hogy az Ázsia abszolút uralkodókkal megáldott/megvert birodalmaiban fontos szerepet játszó eunuchok a moguloknál női ruhában jártak, nőként viselkedtek, kotnyeles transzvesztitára emlékeztetve.
A mellékszereplők közül ki kell emelni Ila Arjun színésznőt, aki Maham Angat alakítja, a mogul császári udvar miniszternőjét. Érdekes volt látni, hogy a kialakult sztereotip kép ellenére a középkori muszlim világban volt olyan hely, ahol egy nő is magas pozíciót tölthetett be. De Maham Anga nem csak miniszter, ő volt a császár dajkája, akit Akbar anyjaként tisztel, akire gondolkodás nélkül hallgat és akiben vakon megbízik. A dajka mindentől óvja szeretett nevelt fiát, így amikor feltűnt a veszélyt jelentő hercegnő, féltékenységében minden követ megmozgat, hogy elmarja a hindu nőt. Ila Arjun tehát a történet szerint egy rosszindulatú asszonyt személyesít meg, de ez olyan éles ellentétben áll túlzottan is békés természetével, hogy gonoszkodó jelenetei után mindig úgy elszégyellte magát, hogy szégyenében elbujdosott lakókocsijának mélyére.
A császár trónkövetelő sógorát játszó Nikitin Dheer pedig minden bizonnyal elégedett lehet, mert ez volt az első filmszerepe, egy kezdő számára pedig remek ajánlólevél egy ekkora blockbuster főgonoszának lenni. A várt eredmény nem is maradt el, a Mission Istaanbul című akciófilmben újabb esélyt kapott.

 

Song Promo: Khawaja 

 

Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!

 

 

 

 

Nem véletlen, hogy Gowariker éppen Akbar császár életéhez nyúlt vissza. Uralma alatt élte aranykorát a mogul birodalom, de sokkal nagyobb jelentőséggel bír, hogy muszlim birodalmában vallásszabadságot biztosított alattvalóinak, eltörölte a nem muszlimokat sújtó különadókat, hivatalnokai és miniszterei között pedig hinduk is akadtak szép számmal. 

A kimondatlanul is a vallási megbékélést hirdető, cukormázba csomagolt történelmi eposz bátran ajánlható Bollywood szerelmeseinek, és a romantikus meséket kedvelő népeknek. 
(Akinek viszont a történelmi eposz Zhang Yimou munkásságánál kezdődik, az ne dőljön be a trailernek)